A Shiva metal banda bevetette a kreatív alkotás erőit, nem csak az új számaiknál, hanem más területen is. Kitalálták a Gasztrometált, és bizony az új daluk is atom lett.
A Shiva egy ugyanolyan kisvárosi metál banda is lehetne, mint a többi, de nekik ez nem elég. Képesek energiát és erőt fektetni abba, hogy kihasználva akár a social mediát, akár a videót, új dolgokkal lepjék meg a rajongóikat. Az Értékes Ötletek interjúsorozatban így került be egy nem megszokott értékes ötlet egy metálzenekartól.
Az együttes 2000-ben alakult! 11 éve játszanak a jelenlegi felállásban: Verebes István, Lombardo: zenekarvezető, gitáros; Verebes Gábor dobos; Mitykó Sándor énekes, basszusgitáros; Vékony Zoltán gitáros. Azért a Shiva nevet választották, mert négyen összesen ugyanúgy nyolc karral rendelkeznek, mint a hindu főisten.
Nézzünk 4 szuper ötletet tőlük:
1. Az új DEMOjukat az Ezüstfonál dalban Radics Ferenc, az Állami Népi Együttes zenekarának vezetőjével vették fel.
2. Ugyanezen a DEMON szerepelnek még ex-GIRE tagok is.
3. Simán összeökörködnek egy VIDEÓT YOUTUBERA. „Egy laptoppal is megoldhattuk volna, de inkább dolgoztunk rajta két napot. Leginkább egy tábori wc-re hasonlít, viszont rá lehet pakolni a sört is!”
4. Csinálni fognak egy olyan koncertsorozatot, ahol baráti zenekarokkal lépnének fel, és a bandatagok közben főznének is. Ez a Gasztrometál! Egy videót már fel is vettek a menedzser Tóth István, Öcsi otthonában, ahol Kátai Tamással főznek. Hamarosan fenn lesz youtubeon!
Ezt a videót pedig legutóbbi koncertjükön készítettük, amit a Loft Caféban tartottak:
Major Zsuzsanna
Ha tetszett a cikk, nyomj egy metálvillát, és oszd meg!
Likeold facebook oldalunkat!