Pintér Károly, Carlo azok között volt, akik azonnal csatlakoztak a projekthez. Azt mondta, azért, mert havi 10.000 forintnál sokkal többet költött eddig más jellegű reklámra, és őszintén, nem nagyon volt haszna. A róla szóló cikket viszont például nagyon sokan olvasták.
Havi tízezer forintért állandó reklámhelyet kapnak a blogon 10 hónapon át a Milliós Blog Projekt résztvevői, sőt még heti egy cikk is készül, kifejezetten nekik köszönhetően. Olvasottságunk hamarosan eléri a százezres számot. Minden nap azért dolgozok, hogy minél többen érkezzenek hozzánk.
Félidőben vagyunk, naponta két név jön, ők a Milliós Blog Projekt támogatói. Külön felületet kapnak, állandó megjelenést a blogon, és heti egy cikk kifejezetten az ő támogatásukkal készül.
Minőségi termékekkel dolgozik, egy csodálatos környezetben Kalász Adrienn, kozmetikus. A Hagymatikum Gyógyfürdőben nyitott, 5 évvel ezelőtt, amikor megépült. Azóta együtt nőtt a fürdővel. Visszajáró ügyfélköre mellett rendszeresen vannak külföldi vendégei is.
Néhány éven belül olyan új szakmák jelennek meg, amikről talán még nem álmodtunk. Vajon milyen lesz a munka világa 5,10, 15 év múlva? Szabadúszók fognak dolgozni, akiknek már csak emlék lesz a nyolcórás munkarend? Mindenkinek lesz egy robotcsapata, akiket felügyel, és így alakítják a napi feladatokat? Magyarország több vezető, jövőformáló márkája, cége a World of Work MoonShot projektben vár új ötleteket, hogy időben felkészüljenek a változásokra. Bejutottam a versenybe! Kövessétek a kalandot!
10 vállalkozó, cég, cégvezető 10 hónapon át havi 10.000 forinttal szponzorálja az Értékes Ötletek Blogot. WIN-WIN helyzet, mert cserébe a Milliós Blog Projekt kampány részei, és állandó megjelenést kapnak a blogomon, e mellett komoly üzenetet is hordoz a támogatásuk: az értékes ötletek felkutatását, megmutatását segítik.