Értékes Ötletek Blog

  • GYERE VELÜNK!
5 igazán jó tipp a sikerért a makói Váll-ker Kft. példáján #értékesötletek

5 igazán jó tipp a sikerért a makói Váll-ker Kft. példáján #értékesötletek

Nemzetközi szinten elismert kandallógyártó cég a makói Váll-ker Kft. Folyamatos fejlődésük kulcsa, és egyben sikereik alapjai is azok a példaértékű dolgok, amikből ötöt gyűjtöttem össze. Mit lehet tanulni ebből, ha saját vállalkozásod van, vagy most tervezed? Olvasd el!

img_0594.JPG

A rendszerváltás után alapított társaival kandallógyártással foglalkozó céget Tóth István, a Váll-Ker Kft. igazgatója. Akkor még ők sem tudták, hogy 2017-re Európa egyik vezető kandallógyártó cége lesznek. Robottechnológiával dolgoznak, és a bedolgozó cégekkel, vállalkozásokkal együtt több mint 600 család megélhetését segítik. Tóth István elmesélte Értékes Ötletek interjúsorozatunkban hogyan járta végig a saját útját. Megpróbáltatások, sikerek igaz története ez- ez volt a bevezetője annak az interjúnak, amit Tóth Istvánnal készítettem.ITT olvashatod el újra. 

Ma az új csarnokuk avató ünnepségén vettem részt, mint moderátor, és az uniós pályázatuk zárórendezvénye volt ez egyben. Nézd meg a galériát is: 

Ennek kapcsán gyűjtöttem össze 5 dolgot, idézetet, amit Tóth István az interjúban mondott, és nagy hasznára lehet mindenkinek, aki vállalkozó szemléletű. 

 

1. Mindig előre! 


Mindig új beruházásokat valósítottunk meg. Amikor tudtunk, pályáztunk és pályáztunk.

2. Visszaforgatni a bevételt.


Egy vállalatot mindig fejleszteni kell, mert ha megállunk, az olyan, mintha visszafejlődnénk. Húsz éves megalapításunk óta minden pénzt  visszaforgattunk, és minden pályázati lehetőséget igyekeztünk kihasználni, amit csak tudtunk.

 img_0896_1.jpg

 3. Bízni magunkban és kitartani a céljaink mellett. 

Nagyon nagy kitartás kell, szükség lesz még új ötletekre. Fel kell készülni az úton várható akadályokra, mindig lennie kell talonban megoldásnak a várható problémára. Fontos, hogy bízzak önmagamban, mert ha nem teszem, hogyan várom el, hogy más megtegye?

4. Pontos tervezés

Elengedhetetlen a pontos tervezés, a fenntarthatóság megalapozása.

5.Meg kell mutatni magunkat!

Reklámra és marketingre pedig mindig költeni kell. Hiába van egy jó termékem, ha páncélszekrénybe zárva őrzöm. Meg kell mutatni! El kell mondani, miért jó!

 Major Zsuzsanna, kreatív újságíró, hírmenedzser

Ez a cikk, az értékes Ötletek Blog Milliós Blog Projektjének részeként, az alábbi szponzorok támogatásával készülhetett el. Bővebben a támogatókról és a projektről a képre kattintva olvashatsz! Köszönet, hogy segítettek értékes hírt adni erről az értékes ötletről, így minél többen hallhatnak róla.

 800.jpg

 

Szólj hozzá! hír online vállalkozás avatás átadás csarnok kandalló millio Makó Tóth István értékes ötletek Milliós Blog Projekt Váll-ker Tovább
5 igazán jó tipp a sikerért a makói Váll-ker Kft. példáján #értékesötletek Tovább
Facebook
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Egy éve nyitott Makón az A-Mobil – Lovas Anita üzlete sikeresen működik! Egy éve nyitott Makón az A-Mobil – Lovas Anita üzlete sikeresen működik!
  • 35 éves a makói Kati-Patika Drogéria – Egy hely, ahol a törődés természetes! 35 éves a makói Kati-Patika Drogéria – Egy hely, ahol a törődés természetes!
  • Egy igazi, virágzó vállalkozás! – Szabó Róbert Kertészete Egy igazi, virágzó vállalkozás! – Szabó Róbert Kertészete
  • Miért hasznos egy PR cikk az Értékes Ötletek Blogon? #értékesötletek Miért hasznos egy PR cikk az Értékes Ötletek Blogon? #értékesötletek
  • Választék és minőség vár mindenkit, elérhető árakon az Emese Fürdőszoba Szalonokban Választék és minőség vár mindenkit, elérhető árakon az Emese Fürdőszoba Szalonokban

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4313812604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Keresés

Kövesd Facebook-oldalunkat!

Tovább a Facebook-ra

hirdetés

44-10_marketinges-konyv_1.jpg

Csatlakozz Makó legjobb közösségéhez!

kepernyofelvetel_5.png

kepernyofelvetel_4.png

Top 5

  1. Carlo, az órásmester 32 éve alapította vállalkozását #értékesötletek
  2. A hely Balatonlellén, ahol makóiak találkoznak #értékesötletek
  3. 24 éve készítenek isteni hamburgereket #értékesötletek
  4. 5 valós vállalkozási ötlet vidéken! #1 #értékesötletek
  5. Gabi 15 évesen Milánóban modellkedett #értékesötletek

A blog olvasóinak most mindössze 3900 forint, 1 hónapig!

kepernyofelvetel_3_1.png

Minden hír mögött a legfontosabb te vagy.
süti beállítások módosítása
Dashboard