Petrik József: Kevés ember lesz sikeres úgy, hogy szerencséje volt #értékesötletek
2017. augusztus 15. írta: MajorZsuzsanna

Petrik József: Kevés ember lesz sikeres úgy, hogy szerencséje volt #értékesötletek

Többféle cég zászlója is lobogott az elmúlt húsz évben Petrik József makói benzinkútjánál. Mindig franchise rendszerben üzemeltette a töltőállomást, és sosem bánta meg. 32 éve dolgozik a szakmában, álma az, hogy a gyermekeinek motiváló, és hasznosítható példát mutasson. Az interjú tartalmaz egy videót is, ami 1989- ben készült, a román forradalom kitörésekor. A makói benzinkúton tankoltak, akik elindultak a szomszédos országba.20864387_2102967789717510_184266561_n.jpg

 

PR CIKK/REKLÁM/HIRDETÉS

Mi volt a legértékesebb ötlete? Hogyan építette fel?

Petrik József, tulajdonos, Total Mirage Kft.: 1985 óta dolgozom a szakmában. 1997-ben adódott a lehetőség, hogy franchise módon bekapcsolódjak a benzinkút üzemeltetésbe. Ekkor már volt rálátásom erre a típusú üzleti modellre, mert Szegeden és Hódmezővásárhelyen ilyen kúton dolgoztam. Értékes ötletnek mindenképpen a franchise rendszerhez való csatlakozást mondanám. Ez indította be a vállalkozásunkat, amit az idők során több zászló alatt, de ugyanazon a helyen működtetünk.

jhgjh.png

Hogyan került kapcsolatba a szakmával?

Az állategészségügyben dolgoztam, de felszámolták az állományt. Megtudtam, hogy a makói benzinkúton munkatársat keresnek, ez 32 éve volt. Régi típusú ÁFOR kúton kezdtem dolgozni 24 évesen.  Nem volt shop, nem volt tető a kútoszlopok fölött, a mai forgalom többszörösét adtuk el. Ez azért volt, mert Szegedtől a határig egyedüli töltőállomásként üzemeltünk. Munkába állásom után 4 évvel kineveztek állomásvezetőnek és elvégeztem egy szakiskolát. 1992-ben az ÁFOR utódja a MOL eladta a benzinkutat a TOTAL-nak, mely felépítette a mostani modern töltőállomást. Ezt a jelenlegi benzinkutat, itt a város szívében, amelyben most is dolgozom.

"Én úgy érzem magam, mintha egy forradalom kellős közepén lennék!" Az 1989-es romániai forradalom a legvéresebb kelet-európai rendszerváltozás volt. Nicolae Ceaușescut és feleségét elűzték és kivégezték. A makói benzinkúton tankoltak, akik elindultak a szomszédos országba, vagy onnan érkeztek. 

 

Mit szólt a család?

A családom jól ismer, tudják, hogy ezen a területen vagyok leghatékonyabb, hiszen mindig is szerettem emberek között lenni.  Munkám sikerének elengedhetetlen része a szerető, megértő családi háttér, melyet a feleségem biztosít számomra.

nevtelen_12.png

1985 óta folyamatosan itt Makón dolgozott, ennél a kútnál?

Mindössze négy évet töltöttem Szegeden és Hódmezővásárhelyen ugyanebben a munkakörben.

Miért éri meg franchiseban gondolkodni?

A franchise rendszer szigorú szabályozással működik. Ha betartjuk az előírásokat a siker szinte garantált.

Mi az amit a legjobban szeret a munkájában?

Szeretem a kereskedelmet, a helyszínt, a korszerű körülményeket, a változatos munkanapokat. Közvetlen viszonyban vagyok a vásárlókkal, ez alapvetően a személyiségemből fakad.  Amikor pedig az irodámban dolgozok sokan lépnek oda megkopogtatni az üveget, beköszönnek, integetnek nekem. Ha van rá időm, és lehetőség ki is megyek, és beszélünk pár szót. Szeretem a hivatásomat, és szinte benne élek mindennap.

20840602_2102968679717421_1887704820_n.jpg

Hogyan bővült a szolgáltatáspaletta?

Időnként szükségszerű a bővítés, újítás. A legutóbbi ilyen tavaly volt, amikor Spar Expressz üzlet is lettünk. Sok mindent meg kellett tanulnunk az élelmiszer kiskereskedelemmel kapcsolatban. Nonstop nyitva vagyunk, a vásárlók ezt hamar megszokták. Szinte minden alapvető élelmiszer megtalálható bolti áron. A forgalom este 7 és 10 között a legnagyobb, de sokan jönnek hajnalban és ünnepnapokon is. Segítségem a nagyobbik fiam Dániel.

20840475_2102968396384116_659028852_n.jpg

Petrik Dániel: Úgy gondolom, most már hozzászoktak a vásárlók, hogy boltként is tekintsenek ránk. Friss pékáruink vannak, tejtermékek, felvágottak. Amikor ezzel a szolgáltatással bővítette a fenntartó a portfóliót, édesapám felkért, hogy segítsek neki ebben. Kereskedelmi marketing szakon diplomáztam, gyakorlati tapasztalattal rendelkeztem, boltvezető-helyettesként dolgoztam. Örömmel csatlakoztam a családi vállalkozáshoz.

Petrik József: Három gyermekünk van. Kiskoruk óta együtt élnek a kúttal, sokat voltak itt velem. Belenőttek a szakmába. Dani fűnyírással kezdte, azután ablakot mosott, a mosóban segített. Amikor nagyobb lett, kútkezelőként is dolgozott, majd a kasszába is beállt. Réka 23 éves egyetemista, a nyári szünetekben kasszásként dolgozott, távollétünkben engem helyettesített.  Soma a nyári szünetben besegít a boltban, tölti a polcokat, látja a raktározási munkálatokat, a rendszer működését.

20864458_2102968246384131_1492529377_n.jpg

Petrik Soma: Nagyon szeretek itt lenni, amellett, hogy zsebpénzt kapok sokat tanulok. Nagyon jó gyakorlat. Rendezem az árut, látom, tapasztalom mit, hogyan érdemes kialakítani, működtetni.

Mire a legbüszkébb a munkája kapcsán?

Elsősorban arra, hogy ennyi év után még itt vagyok. Tele volt kihívással, tanulással ez az időszak. Tréningekre, továbbképzésekre jártam, a franchise cégek mindig ösztönzik a partnereket. Motiváló célokat tűznek ki, kitüntetéseket, elismeréseket adnak. Több is van itt az iroda falán. 2007-ben például az országos szakmai havilap a „PROGRRESSZÍV MAGAZIN” versenyén az Ország Legjobb Benzinkútja díjat kaptuk meg. Az OMV kúthálózatnál minden évben nemzetközi szakmai versenyeket hirdetnek meg. Két alkalommal nyertünk Nemzetközi Bajnoki Díjat, melyekkel oklevelet, kupát és jutalom utazást kaptunk. Ezeket az eredményeket jól képzett munkatársaink segítségével értük el. Fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, a társadalmi felelősségvállalást. Folyamatosan részt veszünk az ilyen jellegű tevékenységekben.

jhg.png

Milyen nagy álma, terve van?

Az álmom az, hogy a gyermekeimnek olyan példát mutassak, ami a számukra is motiváló, hasznosítható. Az iskoláztatás csak egy része ennek. Igyekszem őket bevonni a feladatokba, munkába. Fontosnak tartom a személyes példamutatást, a hitelességet. Úgy érzem, ez mind a három gyermekemnél sikerül. Ha egyszer döntéshelyzetbe kerülnek, emlékezni fognak erre. Remélem  olyanok lesznek, akik  keresik, felismerik és élnek a lehetőségekkel.

Mit tanácsol azoknak, akik most indulnak el az útjukon?

Járjanak mindig nyitott szemmel. Legyenek felkészültek szakmailag, szellemileg. Fontos, hogy fel tudják ismerni a lehetőségeket! Nézzenek szét, hogy kik azok akik sikeresek a szakmájukban és gondolják át mitől ilyen jók. Kevés ember lesz sikeres úgy, hogy szerencséje volt. Fontosabb a nyitottság az új dolgokra, a kitartó, szorgalmas munka, a változások elfogadása. Elengedhetetlen a jó és korrekt kapcsolat a vásárlókkal, a szakmával, mindenkivel, akivel munkakapcsolatban állnak. A kudarcok ne gyengítsék, hanem erősítsék őket, mert ezekből lehet legtöbbet tanulni. Találják meg az egyensúlyt a munka és a magánéletük között. Hivatásuk jelentsen örömöt számukra.

 


Cím: Makó, L., Kossuth u., 6900
Nyitva tartás: 
Ma nyitva · 0:00-24:00

 

Major Zsuzsanna, újságíró

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2112749948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása