Új vállalkozás indult el májusban Kiszomboron, amely sok helyi lakos mindennapjait könnyítheti meg. A Szemerédi házaspár, Zoli és Barbi közös álma valósult meg, amikor megnyitották az üzletet a Szolgáltatóházban, a Nagyszentmiklósi utca 7. szám alatt.
támogatott tartalom
„Az ötlet onnan jött, hogy Kiszomboron eddig nem volt olyan bolt, ahol csavarokat, tipliket, dübeleket, villanyászati dolgokat, égőket, gépészeti alkatrészeket lehetett volna vásárolni” – mesélte Barbi. „Aki ilyesmit keresett, az eddig Makóra vagy máshova kellett, hogy menjen. Ez sokaknak nehézséget jelentett, főleg az idősebbeknek, akiknek az utazás problémásabb. Mi ezen szerettünk volna segíteni.”
Hozzá tette: „Nálunk kapható csaptelep, kerti csap, gépészeti anyagok, szigetelőszalagok, villanyszerelési termékek, öntözéstechnikai eszközök, kisebb szerszámok – egyszóval szinte minden, ami egy háztartásban vagy kisebb szerelési munkához szükséges lehet. Ha pedig valami éppen nincs készleten, igyekszünk néhány napon belül beszerezni.”Az újonnan nyílt bolt több évtizedes szakmai tudásra épít. Zoli ugyanis már közel húsz éve foglalkozik gépészeti kivitelezéssel: vízvezeték-szereléssel, szennyvízrendszerekkel, központi fűtés kiépítésével, padló- és mennyezethűtéssel, hőszivattyús rendszerekkel, lakásszellőztetéssel, központi porszívó rendszerek telepítésével és gázszereléssel is. Munkái között szerepeltek családi házak, intézmények, sőt iskolák és óvodák teljes fűtési rendszerének kiépítése is.
„Számomra minden munka egyformán fontos – mondta. – Nekem ugyanolyan öröm egy csaptelepet kicserélni, mint egy iskola teljes fűtésrendszerét megépíteni. A legnagyobb elégedettség mégis az, amikor a megrendelő mosollyal az arcán mondja: precíz munkát végeztem. Ezért szeretem ezt csinálni.”
A bolt működését Barbi viszi a mindennapokban: „Sokan meglepődnek, hogy nőként árulok csavarokat. De 12 évet dolgoztam a Váll-kernél, ahol kandallógyártásban vettem részt, szereltem, csomagoltam, raktároztam. A csavar, az anyagismeret nem idegen számomra, és közben folyamatosan tanulok is.
Barbinak nem idegen ez a világ, közgazdasági érettségije van, majd a családalapítást követően kereskedelmi és webáruházi technikus végzettséget is szerzett. A bolt megnyitásával egy régi álom vált valóra számára, ugyanakkor most is folyamatosan tanul, hogy vásárlóinak minden helyzetben segíthessen.
A vásárlóknak nemcsak a választék, hanem az árak is fontosak. „Az első vásárlók közül többen mondták, hogy bizonyos termékek nálunk lényegesen olcsóbbak, mint a közeli városokban vagy áruházakban. Ráadásul itt helyben vagyunk, nem kell buszra ülni, fuvarost keresni, csak besétálnak, és segítünk”- mondta Barbi.
Hiszen a helyiek eddig leginkább azt tapasztalták, ha akár csak egy csavar hiányzik, máris utazni kell. Most azonban helyben, gyorsan, kényelmesen megoldhatóak a kisebb-nagyobb ház körüli javításokhoz szükséges dolgok beszerzése.
Néz meg a kisvideónkat is IDE KATTINTVA!
Szemerédi család hosszú távra tervez. Mint Zoli fogalmaz: „Szeretnénk bővülni majd, kibővítenénk a boltot. Bízunk benne, hogy ez hosszú távon fennmarad, akár úgy is, hogy egyszer majd a gyerekeink viszik tovább.”
A család két kislánya, Emili és Kiara is büszkék szüleik új vállalkozására. „Számunkra fontos, hogy ezt együtt építsük fel. Barbara viszi a boltot, én beszerzek, és a szakmai hátteret adom hozzá” – tette hozzá Zoli.
A bolt tehát már várja a vásárlókat Kiszombor megújult Szolgáltatóházában, ahol Barbi mindenkit nagy szeretettel fogad: „Szeretek beszélgetni az emberekkel. Sok ismerős jött már be gratulálni, és minden vásárlót a legjobb tudásom szerint szeretnék kiszolgálni.”
Nézd meg a galériát is!
Elérhetőség:
CSAVART bolt, Kiszombor, Nagyszentmiklósi utca 7.
Nyitva tartás:
Hètfőtől pèntekig: 7:30---16:00
Szombaton: 8:00---12:00