Mindenkivel szót ért, ha kell külön beszerzi az idős vásárlóknak, ami éppen nincs, sürög-forog a makói kisboltban Fehér Edit. Több évtizede az életének fontos része a hely, amit valóban családias légkör és kedves kiszolgálás jellemez. Betérnek az emberek vásárolni és beszélgetni is.
támogatott tartalom
„Érettségi után a Dreher Sörgyáraknál kezdtem el dolgozni, majd miután bezárt a kirendeltségük, élelmiszerboltban helyezkedtem el, ezt követően egy maszek üzletben szereztem további tapasztalatokat. 2007-ben megláttam egy hirdetést, hogy kiadó ennek az üzlethelyiségnek, Makón a Tulipán utca 50. szám alatt, a bérleti joga, és amikor beléptem ide: szerelem volt első látásra” – mesélte.
Ahogy elmondta, a döntés, hogy saját vállalkozásba kezdjen, nem volt könnyű, hiszen sokan próbálták lebeszélni: „Azt mondták, butaságot csinálok, de éreztem, hogy itt van a helyem. Ez az évek során beigazolódott. Makó lakói csodálatosak, és mára szinte családtagoknak érzem a vásárlókat. Tudjuk, kivel, mi történik, hogy vannak a gyerekek, unokák. Egyszer egy család elköltözött a környékről, de a kapcsolatunk olyan szoros volt, hogy vendégségbe hívtak minket az új otthonukba.”
Ő és a munkatársai generációkat látnak felnőni. Elmondta: „Van, aki még gyermekként jött ide a szüleivel, most pedig már a saját gyerekével tér vissza. Megható látni, hogyan nőnek fel a szemünk előtt. Az emberek itt nemcsak vásárolnak, hanem beszélgetnek, megosztják örömeiket és gondjaikat is. A világ egyre ridegebb, de mi figyelünk egymásra” – mondta.
Edit az Otthon ABC sikerének egyik kulcsszereplőjeként említette Balogi Sándornét, aki a kezdetektől fogva mellette állt, és jelentősen hozzájárult a bolt működéséhez. Elmondta: „Ő nemcsak egy munkatárs, hanem egy igazi támasz számomra. Szinte minden örömömben és bánatomban osztozik, és nagyon sokat köszönhetek neki. Sajnos tartós betegsége miatt már nem dolgozik a boltban, de mindig is a része marad” – összegezte.
Persze, mint mindenhol, nála is voltak nehézségek. Az elmúlt 17 év nem volt felhőtlen. Kifejtette: „Sok könnyet hullattam, néha nagyon nehéz volt, de soha nem bántam meg. A Covid-időszak és a gazdasági hullámvölgyek komoly kihívást jelentettek, de a vásárlók támogatása mindig erőt adott. Az emberek visszajelzései segítenek mindig talpon maradni. Egy-egy jó szó, mosoly… vagy amikor az utcán megszólítanak, hogy 'Szia, Editke!', ezek mind erőt adnak, hogy folytassam.”
Az Otthon ABC kínálata változatos és szinte mindent megtalálhatunk, ami a napi bevásárláshoz szükséges: helyi pékségek friss kenyerei és süteményei, valamint a vásárhelyi Flamand pékség különlegességei. A felvágottak és hentesárukat egy szegedi kisvállalkozás szállítja, míg a zöldségeket és gyümölcsöket helyi termelőktől szerzik be. A hűtőkben gondosan válogatott tejtermékek, friss húsáruk és felvágottak sorakoznak, míg a polcokon alapvető élelmiszerek, mint a liszt, cukor, olaj és tészták széles választéka található. Nassolni valók, üdítők, alkoholos italok, ajándékok, újságok, játékok, szószok és konzervek, fűszerek… mindent egy helyen beszerezhetünk náluk. Ráadásul sokszor olcsóbban, mint a multikban.
Edit számára az Otthon ABC nem csupán egy munkahely, hanem az élete szerves része, sőt, szinte második otthona. „Nélküle el sem tudnám elképzelni az életemet. Minden nap, amit itt töltök emlékeztet arra, mennyire szeretek emberek között lenni és segíteni a mindennapjaikat. A vásárlókkal olyan szoros viszony alakult ki, hogy már szinte családtagnak érzem őket. Van, hogy együtt nevetünk, máskor sírunk. Ha egy-egy vásárlót elveszítünk, az olyan, mintha egy közeli barátot veszítettünk volna el”- összegezte.
Az évek során a bolt nemcsak a vásárlók életének, hanem az ő családjának is a része lett. Gyermekei kiskoruktól kezdve besegítettek az üzletben, és most felnőttként is néha visszatérnek. „Annyira jó érzés, hogy a vásárlók még a gyerekeim sorsát is nyomon követik. Kérdezgetik, mi történt velük, és örülnek, amikor újra látják őket a pult mögött”- mesélte.
A boltban évente szervezett nyereménysorsolások különleges eseménynek számítanak. „December 31-én délben mindig összegyűlünk, sütünk pogácsát, pezsgőzünk, és együtt ünneplünk. Ez az esemény már hagyománnyá vált, és az emberek nagyon várják”- mondta.
Nemrégiben újraindul a Fornettik sütése, hamarosan forró italok – például tea és forró csokoládé – is elérhetők lesznek. Az üzletben kávét is főznek, így a betérők akár egy kellemes beszélgetés mellett egy frissítő kávéval is feltöltődhetnek. Új szolgáltatások bevezetését is tervezi, például a SZÉP-kártya elfogadást.
Nagy hangsúlyt fektet a testi-lelki egyensúlyra is. A mindennapi mozgás és a sport kiemelt szerepet játszik az életében. „A TRX edzések nemcsak fizikailag tartanak formában, hanem lelkileg is feltöltenek. Az edzőim segítségével sikerül a napi stresszt feldolgoznom, és újult erővel visszatérni a boltba” – vallja. Ahogy ő fogalmazott: „Ez az életem része lett, és remélem, még sokáig folytathatom ezt a csodálatos utat.”
Elérhetőség:
Fehér Edit, tulajdonos, Otthon ABC
6900, Makó, Tulipán utca 50.
Facebookon ITT.
Néz meg a galériát is: