Éles váltáson ment keresztül Detti élete, amikor a Makói Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetői posztja után úgy döntött, hogy a holisztikus jellegű kineziológiával kezd el foglalkozni. Először egy komoly betegség utáni felépülésben segítette őt ez a módszer. Most ő segít másoknak abban, hogy a legjobb önmaguk lehessenek.
Állítólag az élet mindig megmutatja, mi a nekünk szánt szerepünk. Ha nem abban vagyunk, akkor szorongók, stresszesek, akár még depressziósak is lehetünk. Túlhajthatjuk magunkat, vagy éppen ellenkezőleg, belesüppedhetünk egy „semmilyen” állapotba. Jönnek a figyelmeztető jelek, az egymást követő nehézségek és állandó akadályok, balesetek, betegségek.
Mindig elérkezik egy fordulópont, ahol el kell dönteni, merre tovább. Maradunk a megszokott életünknél, vagy beleadunk anyait, apait, és azt mondjuk: Elég volt! Kézbe veszem az irányítást! Leszámolok a félelmeimmel, a rossz beidegződéseimmel, és addig feszegetem a határaim, amíg meg nem találom a megoldást. Ezer és ezer ilyen élettörténetet ismerünk, amiben a főhős egyszer csak irányt vált. Leszámol az addigi életével és belekezd egy újba. Persze ez sosem egyszerű. Detti is ezt az utat járta végig.
Sajnos már fiatalon meg kellett tapasztalnia, milyen törékeny is lehet az egészségünk és a lelki egyensúlyunk. 21 éves korában egy súlyos betegséget, tüdődaganatot diagnosztizáltak nála, ami teljesen felforgatta az életét.
„Egy világ omlott össze bennem. Teljesen újra kellett terveznem az életem. Eldöntöttem, hogy küzdeni fogok, meggyógyulok, és megerősödve kerülök ki az akkor még kilátástalannak tűnő helyzetemből. Ekkor ismertem meg a kineziológiát. Az első oldáson sok mindent megértettem magamról, ami később a gyógyulásomat szolgálta. Éltem tovább az életem. Évekkel később, amikor a második kisfiammal voltam várandós, ismét egy nehéz élethelyzetbe kerültem. Tudtam, mit kell tennem, és már másodjára segített a kineziológia.” – emlékezett vissza.
De mi is az a kineziológia? Ez az alternatív személyiség-, képesség- és készségfejlesztő módszer nemcsak az egészség megőrzésére, hanem az érzelmi stressz kezelésére is alkalmas. A segítségével a múltban rögzült fájdalmak és viselkedési minták felismerhetővé és feldolgozhatóvá válnak, így a jelenben már tudatosabb választásokat hozhatunk.
„A kineziológia megtanított arra, hogy nem a múltunk határoz meg bennünket, hanem a jelenben hozott döntéseink. A legnagyobb szabadság az, amikor felismerjük, hogy minden helyzetben van választásunk. A múltunkat nem csak intellektuálisan, azaz annak megértésével kell feldolgoznunk, hanem érzelmileg is. Egy életnehézség feldolgozását nem a mögötte meghúzódó trauma mélysége határozza meg, hanem az eseményhez kötött érzelmek mélysége. Az agyunk minden velünk történt eseményt elraktároz a fogantatásunk pillanatától kezdve attól függetlenül, hogy mi arra tudatosan emlékezük- e vagy sem. A kineziológia különböző stresszoldási technikákat - ún. korrekciókat - alkalmaz, amelyek segítségével megszabadulhatunk a múltbéli eseményekhez tapadó negatív érzelmi töltésektől. Az emberek képesek lesznek megteremteni maguknak azt az áhított jövőt, amelyre vágynak” – magyarázta.
Hozzátette: „A módszer rámutat arra, hogy a problémák helyett megoldásokra koncentráljunk, alkalmazásával lehetőséget kaphatunk új nézőpontok kialakítására, mellyel már az áhított egészséges, boldog élet elérhetőbbé válik. Éppen ezért számomra a kineziológia az újrakezdés kulcsa. Mindig van lehetőség változtatni, ha készek vagyunk szembenézni önmagunkkal."
„A kineziológia lehetővé tette számomra – mesélte –, hogy szembenézzek a múltam fájdalmával, és feloldjam azokat a gátló érzelmeket, amelyek hátráltattak. Annyira beleszerettem ebbe a módszerbe, hogy elhatároztam amint lehetőségem nyílik rá én is megtanulom. Ezzel nem is vártam sokáig-, hiszen alig egy év múlva - a második kisfiam 1. éves születésnapját követően - belevágtam és néhány év alatt – a számomra elérhető összes tanfolyamot elvégeztem. Ebben az időszakban egy új látásmód elsajátítás mellett sokat tanultam, leginkább saját magamról. 2023 őszén az a megtiszteltetés ért, hogy a One Brain™ kineziológiai ág alapoktatója lettem, melyre nagyon büszke vagyok. A kineziológia mellett más hasonló alapszemlélettel bíró technikákkal is megismerkedtem. Ezek közül kiemelkedik a családállítás módszere, melynek ismerete és alkalmazása nagyban segíti a hozzám fordulókkal való közös munkát. Jelenleg csak egyéni családállításokat végzek, de szeptembertől csoportos családállításokat is indítok.”
Így történt, hogy Detti a kineziológia One Brain™ ágának alapoktatója, és emellett család- és rendszerállító lett. Ez azért is különleges, mert előtte teljesen más, egy sokkal katonásabb, ridegebb szakmában dolgozott.
Életútja Makón kezdődött, ott nőtt fel. A középiskolai tanulmányait Békéscsabán végezte, majd építőipari szakirányú műszaki menedzserként diplomázott Debrecenben. Pályafutása kezdetén a Makói Polgármesteri Hivatalban dolgozott, és gyorsan a Műszaki Osztály vezetőjévé lépett elő.
Abban az időben számos projekt indult egyszerre, olyan hatalmas beruházások zajlottak, mint a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, az M43-as autópálya megépítése, az Ipari Park fejlesztése, a Hagymatikum megépítése, rengeteg városi épület fejlesztése és kialakítása, infrastrukturális fejlesztések, valamint mindemellett a városüzemeltetési feladatok megszervezése és irányítása is a feladatkörébe tartozott, vagyis az, hogy szép és rendezett legyen a város. Kifejtette:
„Nagyon sok minden történt a hivatalnoki munkám 10 éve alatt. Amikor sétálok a városban, eszembe jutnak a régi beruházások. Sok, ma a város arculatát meghatározó épület és létesítmény megálmodásában, megvalósításában, fejlesztésében volt részem. Ez büszkeséggel tölt el és ez nagyon jó érzés.” – összegezte.
Ez az időszak azonban nem múlt el nyomtalanul. „A tízéves feszített munkatempó megviselte az egészségemet, és hatással volt a gyermekvállalásra is” – mondta.
A munkája iránti szenvedélye ellenére egyértelművé vált számára, hogy változtatnia kell. Ekkor mélyült el igazán a kineziológiában. „Segített megérteni, hogy az egészségem és a lelki békém fontosabb, mint bármi más” – nyilatkozta.
Számára a kineziológia nemcsak egy eszköz, hanem hivatás, amellyel másoknak is segíthet: „Az emberek odajönnek hozzám életük egyik legnagyobb problémájával, és az oldás után ugyanazt a felszabadultságot látom rajtuk, amit én is megéltem, amikor a kineziológiával találkoztam. Az a pillanat, amikor valaki felismeri, hogy van kiút egy nehéz helyzetből, és újra képes lesz mosolyogni, az a legnagyobb ajándék a számomra.”
Detti szívügye, hogy segítsen másoknak megküzdeni a félelmeikkel, a stresszel és az elakadásokkal, hogy boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek. „Számos problémával szembesülünk életünk során, legyen szó toxikus kapcsolatokról, kiégésről, alacsony önértékelésről, az életben betöltött szerepeinkben megélt kudarcainkról, vagy akár a ’mit mondanak mások’-féle szorongásról” – fejtette ki.
„Az én küldetésem az, hogy klienseim a múlt fájdalmain való gyötrődés, illetve a jövőtől való félelem helyett a tudatos jelenlétet válasszák, hiszen a jelenben hozott döntéseikkel képesek befolyásolni azt, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet élhessenek” – utalt hivatására.
„A legmegfelelőbb módszer arra, hogy elérd az áhított jövőt, az, ha megvalósítod!” – idézte Gordon Stokes szavait, amelyek hűen tükrözik a filozófiáját. A kineziológia segítségével valóban elérhetjük azt az életet, amiről mindig is álmodtunk, és Bernadett ebben a folyamatban szeretne segíteni mindazoknak, akik készek szembenézni a múltjukkal és elindulni a változás útján.
Jelenleg Makón és Szegeden foglalhatunk hozzá időpontot, de a tervei között szerepel, hogy Budapesten is fogadjon klienseket, hiszen a folyamatos tanulás és fejlődés fontos része az életének. Szolgáltatásai között szerepel a kineziológiai oldás, a gyermekeknek szóló stresszkezelő „Békás” tanfolyam, jelentkezhetünk hozzá egyéni vagy csoportos családállításra, illetve kiscsoportos önismereti kurzusokra. Aki mélyebben szeretne megismerni a kineziológia világával, az akár One Brain tanfolyamon is tanulhat tőle. Ezek mellett hatékonyan alkalmazza a Bach-virágterápia módszerét is, mely a gyógynövények jótékony hatásaival segít emelni az energiaszintünket vagy éppen megnyugodni.
Tervei között szerepel, olyan előadások és önismereti estek megrendezésre, ahol sokakat érintő témák kerülnének feldolgozásra, meghívott előadók vezetésével. „A célom az, hogy egy támogató közösséget építsek, ahol mindenki megtalálhatja a saját belső erejét” – mondta.
„Éld végre azt az életet, amit mindig is szerettél volna!” – ez az üzenet áll Horváth Bernadett munkájának középpontjában, aki minden nap azért dolgozik, hogy kliensei megtalálják a belső erőt és harmóniát, amelyre szükségük van a teljes és boldog élethez.
Elérhetőségek:
Horváth Bernadett
Látogass el, hivatalos oldalára, ahol részletesebb információk várnak: www.horvathbernadett.hu
Telefon:06/20/952-98-80
Email: info@horvathbernadett.hu
Facebook-oldalát ITT találod.
Nézd meg a képgalériát: