A facebookon gyűjt fát azoknak, akiknek nem telik rá az egyik hazai weboldal. A Kertportál már 4. éve segít így a rászorulókon. Az akció igazi közösségi megmozdulás.
Honnan jött az ötlet a jótékony akcióhoz?
Vargáné Topor Erika, tulajdonos, főszerkesztő, Kertportal.hu: Pár évvel ezelőtt kezdtünk el fatüzeléssel fűteni. Bár már gyermekkorunkban is főleg ez volt a jellemző (vegyestüzelésű kazán volt mindkettőnk háztartásában), de akkor még vajmi kevés beleszólásunk volt a téli meleget illetően. Amikor az első közös cserépkályhánkhoz "szedtük" össze a téli tüzelőt, akkor láttuk csak igazán, mennyire sokféle megoldás létezhet, mennyi minden olyan faanyag van egy házikertben, amiből fűteni lehet. Felfedeztünk olyan fatelepeket is, ahol a gyártási mellékterméket - a háncsot - lehetett szó szerint összeszedni és fillérekért elhozni, ami jelen esetben annyit jelentett, hogy két kisteherautónyi akácháncsot vettünk kétezer forintért 4 éve. Akkor ez nekünk nagy segítség volt, ezért nem sokkal később cikk formájában is írtunk a filléres tüzelőanyag lehetőségekről.
Nem sokra rá az egyik fővárosi vevőnk, aki előszeretettel vásárolt tőlünk mindenféle zöldséget, gyümölcsöt és kistermelői finomságot jelezte nekünk, hogy van neki rengeteg olyan faanyagja, amivel nem tud mit kezdeni, mert gázzal fűt, kidobni nem akarja, vigyük el fűteni, ha gondoljuk. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy vajon mennyi ilyen felesleges faanyag van akár csak az ismerősi körünkben, ami a gazdájának semmire nem jó már és másoknak meg milyen nagy kincs télen a kemencébe, kályhába téve.