Deák Gáborné  Edó az alapötlettől a konkrét álom megvalósításáig segít elkészíteni az új otthonokat. Imádja  kreatív munkát, a tervezést, de a legjobban azt szereti, amikor látja, hogy örömöt szerzett másoknak. Férjével sokszor közösen dolgoznak, erősítik egymást. Erről is beszélgettünk ebben az interjúban.

Mi volt a legértékesebb ötleted?

Deák Gáborné  Edó  lakberendező, tulajdonos, Makói-Ingatlanpont, Edó-Design: Mindig kreatív ember voltam, kislánykoromtól. Sokat szerettem rajzolni, tervezgetni, azután később már a saját lakásomat szépítgettem. A „kicsi pénzből valami okosat kihozunk” elv alapján. Körülbelül ’99-ban, vagy 2000-ben jöttem rá arra, hogy ha már ezt szeretem csinálni, akkor akár foglalkozhatnék is ezzel. Magyarországon szinte azt, hogy lakberendezés, nem nagyon is tudták, hogy micsoda, külföldi szaklapokban lehetett ilyet látni, internetnek még nyoma sem volt.

Úgyhogy, bizony kézzel rajzolgatással indult a lakberendező pályám. Elvégeztem egy iskolát, Szegeden, egy 3 éves képzést és 2007-re ért el ez az egész olyan szintre, hogy amikor már jött a számítógép, a 3D, a látványtervkészítés, akkor abban kezdtem el dolgozni.

Szeretem a számítógéppel megtervezni a dolgokat, a kreativitást, és ezt összehozni azzal, hogy mit is lehet kihozni egy lakásból. Itt, Makón senki nem csinálta abban az időben ezt a 3D-s tervezést, sőt megkockáztatom, hogy most se csinálja senki, ilyen jelleggel, vásároltam ehhez egy komoly programot, és azzal dolgozom most. 2009-ben már ezzel foglalkoztam. A férjem vállalkozása is bekapcsolódott ebbe, a kivitelezés részében.

Voltak azért negatív dolgok is, voltak, akik mondták, hogy ez hülyeség, és nehogy már egy nő mondja meg nekik, hogyan kell vezetni a villanyt, meg a vizet, de aztán voltak olyan szakemberek, akik ebben partnerek voltak, és így indult az egész. Igazából 2011-ben volt az, hogy ez vállalkozói szinten el is indult.

Nagyon sokan megkerestek Makón, annak ellenére, hogy az volt a köztudatban, minek ilyen, mert ez egy drága dolog. Pedig sokkal olcsóbb egy jó tervet készíttetni, mint később újraépíteni mindent. Ezt próbáltam elindítani ebben a kisvároskában, és jöttek külföldi megbízások is, Aradon is van étterem, amit én rendeztem be, Budapesten is dolgoztam, de a legjobban itthon szeretek dolgozni.

Miért?

Azért, mert nagyon sokan ismernek, és a pozitív visszajelzés másképpen hat egy ilyen kis közösségű városban, mint mondjuk, ha elmegyek Budapestre, ahol azt se tudják, hogy ki vagyok. A siker itt csapódik vissza, amikor az utcán végigmegyek, „Szia Edó!”, ahol megszólítgatnak, kérdeznek, vagy akár, ha rájönnek, hogy ki vagyok, hogy ismernek.

Hogyan építetted ezt fel az indulástól?

Volt egy időszak, a válság időszaka a lakberendezésbe is éreztük, nem is a lakberendezésben, hanem az építkezésben, hogy nagyon visszaesett a forgalom, és akkor kitaláltam, hogy kicsit ezt a szakmát fel lehetne dobni egy ingatlan-értékesítéssel kombinálva.

Sokat járok kiállításra, fórumokra, vannak cégek, akik partnerként meghívnak, akár viszonteladói, vagy kereskedelmi vonalon, mindig képeznem kell magam, és ügyelek is erre.

Ez az ingatlanozás része úgy indult be, hogy összekapcsoltam a két szakmámat. Mert egy háznál abban is tudok segíteni, hogy mi minden lehet belőle, mit lehet még kihozni. Ezt sokan szeretik, éppen ezért engem keresnek meg, sőt a kivitelezésben is tudok segíteni.

Led-világítást építettünk be sok helyre, mindig próbáltam minőségi anyagokat, olyan dolgokat ide hozni, amit szeretnek. Ajánlani szoktam bambuszparkettát, nagyon exkluzív tapétákat, különleges falburkolatok, vagy olyasmit, ami igazán egyedi, és nehezen beszerezhető, de én ebben is tudok segíteni. Ide tudom hozni. Azt szerettem volna, hogy ez a kisváros is el tudja érni, aki szeretné, az igényes lakásban, vagy házban éljen, hogy meg tudja vásárolni ezeket a dolgokat.

Mi a legnagyobb álmod?

Ki szeretnénk költözni vidékre, és egy falusi házat felújítani, vidéki stílusban, vintage-hangulatban. Ezt a folyamatot pedig szeretném megmutatni az embereknek, akár egy honlapon, vagy blogon. Hogy tudják, ők is megtehetik, elérhetik, minden álom megvalósítható.

Mi az, amit legjobban szeretsz ebben a munkában?

Szeretem felnyitni az emberek szemét, a figyelmüket a megfelelő helyre irányítani. Megtalálni a saját stílusokat, láttam már nagyon sok makóit, fiatalt is, aki nagyon jó színvonalú lakásokat meg tud csinálni, önmaguktól, nem is tudom, hogy igénybe vettek-e szakembert, de már látszott rajta az, hogy ez össze van rakva, viszont vannak, akiknek jól jön a segítség. Egy szakember szeme azért teljesen másképp látja bárkinek a lakását.

Ti akkor együtt is dolgoztok a férjeddel?

Igen, hiszen ő géplakatos, bádogos munkákat végez, és hála Istennek, 20 éve elismert szakember Makón. Vele tudok így igazából összedolgozni az első körben, aztán a többi vállalkozóval is természetesen. 20 éve együtt dolgozunk, tehát amit ő annak idején kitalált, kovácsoltvas kerítést, kaput vagy lépcsőt kellett csinálni, akkor a tervezés mindig rám várt, függetlenül attól, hogy akkor még nem voltam benne a szakmába. Mi összedolgozunk mindig, világ életünkben.

A család három gyerkőcből áll még, már mindenki szinte nagy, a legkisebb, Kristóf még Pesten tanul, a Táncművészeti Egyetemen. Szilvia lányom önálló vállalkozást vezet Hegyesi Éléstár néven, Királyhegyesen, Ő mezőgazdasági és állattenyésztő mérnökként. Meglehet, ezért is húz a szívem ehhez a vidéki részhez, mert, amit neki is csinálunk, nagyon tetszett. Középső lányom pedig bent Szegeden dolgozik és nyelvet tanul . Ő Fruzsina.

Egyik sem akarta ezt a szakmát, én sem erőltettem, de egyik sem olyan ember. Teljesen más, hagyjuk szabadon Őket, hogy azt csinálják, amit akarnak, sőt ebben támogatjuk, ahogy tudjuk. Kemény, nehéz, de rajta vagyunk. Terveink még most is vannak.

Mit tanácsolsz azoknak, akik most vágnak bele valamibe?

Én azt szeretném mondani mindenkinek, hogy ha vannak ötletei, akkor ne féljen megvalósítani. Nagyon nehéz, az biztos, senkinek sem esik az ölébe boldogság, és a pénz, de hogy muszáj valami terveket kitűzni, és már lassan mi is az 50-et rugdossuk és még mindig úgy csinálunk, mint a 20 évesek, hogy még ilyen terveink vannak.

Amit mi elértünk az életben, azt mindig igen küzdelmesen, rengeteg munkával és szorgalommal, kitartással értük el. Nekünk nem volt soha, semmilyen anyagi segítségünk, vagy ami volt, olyan minimális volt, hogy tényleg a szülőknek egy kis összekapargatott pénzükből segítettek. Nem vágtak hozzánk pénzt soha, lottón sem nyertünk sajnos, de mindig, amikor éltünk a régi házunkban, 75 négyzetméteren négyen, azt is olyan boldogan éltük meg a gyerekekkel, mint ahogy most lakunk a 197 négyzetméterben, lassan ketten.

Amink van, azt a két kezünkkel építettük, mert abban az időben még lehetett, minimális szakmai segítséget kaptunk. Nagyon sokat dolgozunk a mai napig. A szabadidőnkben az a kikapcsolódás, hogy kimegyünk építkezni Királyhegyesre, a lányomhoz… az a pihentető kikapcsolódás.

Meg hetente elmegyünk kétszer jógázni. Ez most szent és sérthetetlen, másfél éve így állunk és ebből nem engedünk. Muszáj mentálisan és fizikailag is, mert jó, pörgünk,  a férjem is reggeltől estig a tetőn dolgozik, itt-ott ugrál. De ezt nem úgy éljük meg, hogy ez most rossz, mi ilyen típusú emberek vagyunk. Nekem az, hogy lefekszem a TV elé és megnézem valamelyik sorozatot az nem kikapcsolódás. Ez engem nem érdekel. Akkor kimegyek kertészkedni, vagy bármit csinálok, az igen. Imádjuk a bio dolgokat, én mindent a saját kiskertemben megtermelek. Lekvárt főzök, ez ugyanúgy a napi szintű élet, beletartozik ahhoz képest, hogy az irodában is dolgozom. Ennyire összetettek vagyunk, de nem tudom máshogyan elképzelni az életünket, szeretjük ezt.

Major Zsuzsanna, újságíró