Itt az első név a támogatók között 10/1 #milliosblog
2017. augusztus 24. írta: MajorZsuzsanna

Itt az első név a támogatók között 10/1 #milliosblog

A Milliós Blog Projekt 10 támogatóját, résztvevőjét hozom az elkövetkezendő 10 napban. Minden nap egyet. Jöjjön az első. img_0642_1.JPG

"Fontosnak éreztem támogatni a célt, ami segít az értékes ötletek felkutatásában, megmutatásában. Ha összefogással könnyebben teljesülhet ez, akkor miért ne segíteném? Azt mondják az első egymillió forint előteremtése a legnehezebb, örülök, ha segíthettem ezt a  célt." 

Ezekkel a szavakkal válaszolta meg  Venczel Brigitta, a Hovefa Nyílászáró Szaküzlet ügyvezetője kérdésünket, hogy miért támogatja a Milliós Blog Projektet. Ő maga is szerepelt már egy interjúban a blogon, amiben elmondta, hogy sokszor emeleteket másztak, "hegyeket mozgattak meg" a Hovefa Nyílászáró Szaküzlet tulajdonosai és munkatársai, hogy most, tíz év eltelte után is fejleszteni tudjanak. Túlélték a gazdasági világválságot, és sosem adták fel. Kisvállalkozás, nagy kitartás és folyamatos tanulás. Az értékes ötletük így épül. A teljes cikket ITT olvashatják! 

Elérhetőség:
Hovefa Nyílászáró Szaküzlet
Makó, Csanád vezér tér 16, 6900

Köszönet neki, hogy csatlakozott a Milliós Blog Projekthez! Naponta egy újabb nevet hozunk nyilvánosságra a támogatók közül. Kövesd a híreinket és a projekt alakulását!

További hírek a projektről itt.

Major Zsuzsanna, kreatív újságíró

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5312777170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása