Háromszor fosztották ki az üzleteit, de mindig újratöltötte. Pintér Károly az első vállalkozók között volt, akik órákat árultak, javítottak. Nagy szerelme az antik órák restaurálása, ami legalább 5 szakma tudását igényli egyszerre. Szerinte egy szép óra divatkellék, de az igazi emberi értékeket nem helyettesítheti semmilyen tárgy. 

Mi volt a legértékesebb ötlete, és hogyan építette fel?

Pintér Károly, Carlo, tulajdonos, Carlo Óraszalon:  Nem is akartam órás lenni. Tornatanár akartam lenni, sportiskolába jártam. Volt egy sportsérülésem, és a 4. osztályban félbe kellett hagynom a gimnáziumot.  A nővéremnek ekkor már volt egy órás üzlete Csanádpalotán, ő ezzel foglalkozott. Ekkor mondta édesanyám, hogy amíg újra indul az iskola a következő évben, addig is segítsek be ott. Bejártam, tanulgattam, csináltam, és nagyon megtetszett. Azért a főiskolán az edzői szakot csak elvégeztem, igaz hogy nem tanítottam soha egyetlen gyereket se, inkább ezt a szakmát akartam folytatni.

Én az általános iskolát Makón fejeztem be, akkor már beköltözött a városba a család. Először Komáromba jártam gimnáziumba, ott indult sporttagozat, onnan átigazoltam Szegedre, és bár a sportpályafutásom rövid volt, de eredményes, teljesítettem a válogatott szintet. A nővéremnél szerzett tudással Szegeden kezdtem el dolgozni, elvégeztem a becsüs szakmát, akkoriban ismerkedtem meg az antik tárgyakkal, a régiségekkel. Innen jön ennek a szeretete, fantasztikus érzés, egy 1700-as vagy 1800-as évekbeli órát életre kelteni, újjáéleszteni. Ma már Kanadából is kapok megrendeléseket, restaurálási megbízásokat, mégis a legbüszkébb az első munkámra vagyok, az első zsebórára, amit szétszedtem és össze is bírtam rakni. Ez még a nővérem üzletében volt, egy hatalmas vasutas zsebórán egész éjjel dolgoztam.Makón 1990-ben én voltam a 100. vállalkozó. Az iparengedélyen is ez szerepelt, sokáig a pecsétemen is rajta volt. Először egy közös üzletben voltunk  a Kati Patikával a Deák Ferenc utcán, onnan indult el ez az egész. De amint lett lehetőség, felköltöztem én is a főtérre. Amikor elkezdtem 9 olyan üzlet volt akik órákkal foglalkoztak, vagy  javítással, mára ketten maradtunk a városban.Később több üzletet felépítettem vidéken, de amikor kérték az alkalmazottak, hogy most már átvennék, eladtam ezeket, hadd vigyék, alakítsák. Mindig fel kell mérni, kinek, mibe, mennyi munkát érdemes beletenni. A fő profilom jelenleg az antik órák, és az új órák értékesítése, szervizelése. Minden évben pár alkalommal külföldi találkozókon veszek részt, ahova a világ minden pontjáról érkeznek szakmabeliek, mindig meg tudjuk beszélni a tapasztalatainkat.

Régen az üzletekben eladók voltak és nem kifejezetten szakemberek. Sokan úgy indítottunk vállalkozást, hogy rengeteget kellett hozzá tanulni, minden másról is. A készlet is rengeteget változott azóta. Először csak pár darab óra volt, az is egy, két márkától, a DOXA órák voltak az elsők, és nagyon vitték az úgynevezett bimbamos órákat is. Rengeteg szovjet órát javítottunk, akkor egy családban csak egy óra volt, más volt a funkciója mint most.

Presztizsszimbólum az óra? 

Most már igen. A 90-es évek közepe felé nem volt az.  Nem igaz az sem, hogy kiszorítják a mobilok az órákat. Más lett a szerepük, míg korábban funkcionális szerepük volt, ma inkább divatkellékek. Ma már minden szetthez lehet egy órát választani. De ne felejtsük, hogy az igazi emberi értékeket nem helyettesítheti semmilyen tárgy. 

Mi a legnagyobb álma?

Nincsenek nagy álmaim. Az, hogy ezt még vagy 50 évig tudjam csinálni. Normális emberi életet élni tovább, ami most is van. Nem vágyok luxus dolgokra, nincsenek hatalmas vágyaim. Az álmom?  Hogy dolgozhassak, egészségünk legyen, és boldoguljanak a lányaim is, a családom. Ők mindenben támogatnak a feleségemmel együtt. Sokszor éjszaka is dolgozom még otthon, mert otthon vannak speciális gépek, eszközök, a restaurálás egyébként sem az üzletben végezhető folyamat. Néha 5-6 szakmához kell értenem, hogy alaposan, szépen, hozzáértően elkészítsek egy antik órát. 

 Mit tanácsol azoknak, akik most indulnak el az útjukon?

Ne kényszerpályát válasszanak, semmiképpen se azt kényszerből, amit anyu vagy apu mond. Csinálják azt, amit szeretnének. Örülök, hogy én a két lányomra nem erőltettem rá semmit. Azt mondtam nekik, ezt bármikor csinálhatják, ha van kedvük, de tanulják azt, amit szeretnének. Mindketten közgazdászok lettek, az édesanyjuk hivatását sem követték, ő orvos. 

Háromszor törtek be az üzletembe és vitték el, amit értek. Az első ilyen eset olyan  17 éve volt. Akkor volt, aki azt mondta, szakmán belül, hogy megtöltjük újra az üzletem az ő óráival, és majd amikor lesz pénzem, kifizetem. Az embernek muszáj felállnia akkor is, ha padlóra kerül. Azóta még kétszer volt betörésem, persze, megviselt, de menni kell tovább, folytatni kell a munkát. 

Mindig előre kell menni, vannak buktatók, de nem szabad soha feladni. Azt tanácsolnám, hogy mielőtt bárki, bármit felépít, szakembert kérdezzen meg, mérje fel melyek azok a területek, amikben nem járatos, és kérjen tanácsot, segítséget. Nagyon fontos az új tudás, és technika használata, de közben a régi módszereket sem szabad elfelejteni. Pintér Károly, Carlo, tulajdonos, Carlo Óraszalon

Major Zsuzsanna 

Ha tetszett a cikk, oszd meg facebookon! Legyünk eggyel többen, minden nap!