Értékes Ötletek Blog

  • GYERE VELÜNK!
Az első vállalkozók között alapította cégét Makón Fritsch Torsten

Az első vállalkozók között alapította cégét Makón Fritsch Torsten

Feleségével, Andreával működtetik közösen Makón azt a vállalkozást, amely kulcsmásolással indult, majd lépésről lépésre – gravírozás, bélyegzőkészítés, dekoráció, ajándéktárgy-tervezés – nyomdai és grafikai szolgáltatásokkal bővült.  Egy olyan műhely lett, ahol a technikai precizitás és a kreatív alkotómunka találkozik. Torsten neve pedig fogalom lett a városban.

img_8822_1.JPG

A rendszerváltás hajnalán, 1989-ben Fritsch Torsten friss gépészmérnökként az egyik téeszben próbált beilleszkedni, de hamar kiderült, hogy más útra született. Édesanyja és nagybátyja adta az ötletet: „Így találtunk rá erre a kis kulcsmásoló vállalkozásra, amit végül fiataloknak járó kölcsönből vásároltunk meg” – mesélte Andrea.

Torsten így emlékezett vissza: „’90-ben az, hogy valaki vállalkozó legyen, még nagyon új dolog volt. De belevágtunk. Két kis kulcsmásoló géppel indultunk, aztán jött a gravírozó. Minden mechanikus volt, semmi elektronika. A kulcsokat Németországból kellett hozni, itthon nem lehetett beszerezni.”
img_8762.JPGAz első üzletük a Posta utca 3/a. szám alatt működött – egy alagsori, egykor biciklitárolóként használt helyiségben. „A gépek szerelmese voltam” – mondta és ez ma is látszik abban, ahogy aprólékos gondossággal dolgozik. Zárakat, trezorokat szerel és nyit, hiányzó kulcsokat pótol – de a technikai tudásnál még fontosabb számára az emberi kapcsolat.
img_8758.JPG
„Szeretek az emberekkel beszélgetni. A pultnál már az első pillanatban látod, hogy aki érkezik, azzal hogyan lehet szót érteni. Ez is a munka része. Egy jó beszélgetés néha többet ad, mint egy nagy megrendelés” – fogalmazott Torsten. A vállalkozás fokozatosan bővült: jött a bélyegzőkészítés, majd a serleg gravírozás, és nemsokára a dekorációs szolgáltatások is helyet kaptak. Természetesen csapatuk is kibővült, hogy minél többféle munkát elvégezhessenek. Vállalkozásukat csakis kedves kollégáikkal tudták felhozni a mostani szintre. Van olyan munkatársuk, aki már 23 éve velük dolgozik.
addfed85-211a-457d-b99e-5e8d57f0f931.jpg
Torsten elmondta, mindig fontosnak tartotta a folyamatos fejlesztéseket, hogy egy lépéssel mindig előbbre gondolkodjon. Szerinte csak átgondolt, biztos lépésekkel lehet építeni egy vállalkozást, azonban egy helyben maradni sohasem szabad: „Behoztuk a lézergépek mellett a komputer vezérelt marógépeket, chipes kulcsokat – aki nem fejleszt, az lemarad.” img_8717.JPGAhogy a tevékenységi kör bővült, egyre nagyobb helyre volt szükségük, így az üzlet felköltözött egy emelettel feljebb. Később a számítógépes tervezés és a nyomdai előkészítés is a portfólió része lett. Andrea kezdetben tanítónőként dolgozott és rajzot tanított, de fokozatosan beszállt a műhely életébe. Országos és külföldi megrendeléseik is lettek. Tervezett a Glorius Hotelnek, ő álmodta meg a Makoládé termékcsalád dobozait, dolgozott a Kotányi cégcsoportnak is.
img_8695.JPG„Jó arra visszagondolni, hogy több városi elismerés, díj, oklevél is az én munkám. A legjobban a személyes ajándékokat szeretem megtervezni, összeállítani. Nekem a papír a szerelem. A legtöbb ajándéktárgyat papírból és természetes anyagokból készítem, igazi virágokkal. Ez az én saját világom”- mondta. A műhelyben készültek ballagási emléktárgyak, pedagógusajándékok, sőt, volt, aki 40. születésnapra kapta a saját babakelengyéjéből készült emlékmappát. „A kis réklitől a karszalagig minden egyesével költözött be a díszkötetbe – ezek az igazán személyes pillanatok.”
img_8706.JPG
Ahogyan egyre több szolgáltatásuk lett, kinőtték a Posta utcai üzletet, sikerült megvásárolniuk a Kálvin utca 1. szám alatti magánházat, ahol úgy tűnik, hogy az ügyfélbarát fogadótérrel és több helyiséggel megtalálták azt a helyet, ahol tágasan elférnek.
img_8773.JPG
A klasszikus kulcsmásolás és zárjavítás mellett Torsten ma már chipes autókulcsokat, egyedi zármegoldásokat is készít. Jöttek a lézergravírozók, aminek segítségével ipari és lakossági igényeket is ki lehet elégíteni. A lézergravírozó gépekkel  ajándéktárgyak gravírozása mellett, lehetővé vált alkatrészek, saválló fémtáblák gravírozása is, így különböző táblákat irodaházaknak és üzemeknek is gyártanak.
img_8699.JPG
A bélyegzőkészítés is beletartozik a tevékenységi körbe. Akár szárazbélyegzőt is tudnak készíteni. Emellett Andrea segítségével a vállalkozás kiterjedt a grafikai tervezésre, meghívók, névjegyek, csomagolóanyagok, ajándéktárgyak és egyedi díszdobozok gyártására is. Különösen népszerűek a személyre szabott mappák, kézműves ajándékok, valamint az antik hatású oklevél- és plakettdobozok. A dekorációs részlegen pedig cégtáblák, üzletportálok, járműfeliratok és teljes arculattervezés is készül – minden esetben a megrendelő igényeire szabva.
A családi otthonuk is néhány utcányira van az üzlettől. Két lányuk van. „A vállalkozás mindig a családdal együtt fejlődött. A gyerekeink kicsik voltak, mégis úgy szerveztük a mindennapokat, hogy a munka és a gyereknevelés kéz a kézben járjon”- mondta Andrea.
img_8791.JPG
Torsten hozzátette: „A mi életünket a kreatív munka, a gyerekekkel és bővebb családunkkal való foglalkozás és hobbiként a  természetjárás töltötte ki. Közben néhány igaz barátra, jó ismerettségi körre is leltünk különösen itt a városon belül. A nagyszülőktől örököltük a kempingezés szeretetét. Először csak sátorral, ma már lakóautóval járjuk az országot, világot. Mi azt gondoljuk, hogy úgy érdemes élni és dolgozni, hogy  lelkesedéssel és  szeretettel álljunk hozzá a megoldandó feladatokhoz, dolgokhoz. Vonatkozik ez a munkára, az emberi kapcsolatainkra és nem utolsó sorban a családra.”

Nézd meg kisvideónkat IDE KATTINTVA!

Elérhetőségek:
Fritsch Torsten Kulcs- és Zárszervíz
6900, Makó, Kálvin utca 1. 
www.torsten.hu
torstenmako@gmail.com
Facebook- oldal ITT.


Nézd meg a galériát:




Szólj hozzá! hírek üzlet vállalkozás makó dekor nyomatatás értékes ötletek Fritsch Torsten Fritschné Ács Andrea Torsten Kulcsszervíz Tovább
Az első vállalkozók között alapította cégét Makón Fritsch Torsten Tovább
Facebook
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • A Makói Hagymafesztivál az egyetlen rendezvény, ahol személyesen találkozhatunk a Zeybon Art csodálatos világával! A Makói Hagymafesztivál az egyetlen rendezvény, ahol személyesen találkozhatunk a Zeybon Art csodálatos világával!
  • Egy éve nyitott Makón az A-Mobil – Lovas Anita üzlete sikeresen működik! Egy éve nyitott Makón az A-Mobil – Lovas Anita üzlete sikeresen működik!
  • 35 éves a makói Kati-Patika Drogéria – Egy hely, ahol a törődés természetes! 35 éves a makói Kati-Patika Drogéria – Egy hely, ahol a törődés természetes!
  • Egy igazi, virágzó vállalkozás! – Szabó Róbert Kertészete Egy igazi, virágzó vállalkozás! – Szabó Róbert Kertészete
  • Választék és minőség vár mindenkit, elérhető árakon az Emese Fürdőszoba Szalonokban Választék és minőség vár mindenkit, elérhető árakon az Emese Fürdőszoba Szalonokban

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3318956198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Hirdetés

Keresés

Kövesd Facebook-oldalunkat!

Tovább a Facebook-ra

hirdetés

44-10_marketinges-konyv_1.jpg

Csatlakozz Makó legjobb közösségéhez!

kepernyofelvetel_5.png

kepernyofelvetel_4.png

Top 5

  1. Carlo, az órásmester 32 éve alapította vállalkozását #értékesötletek
  2. A hely Balatonlellén, ahol makóiak találkoznak #értékesötletek
  3. 24 éve készítenek isteni hamburgereket #értékesötletek
  4. 5 valós vállalkozási ötlet vidéken! #1 #értékesötletek
  5. Gabi 15 évesen Milánóban modellkedett #értékesötletek

A blog olvasóinak most mindössze 3900 forint, 1 hónapig!

kepernyofelvetel_3_1.png

Minden hír mögött a legfontosabb te vagy.
süti beállítások módosítása