Máté Roland televíziós riporter, tudósító, újságíró, műsorvezető, immáron blogger. Elveszítette az egyik lábát, kerekesszékbe került. Facebook oldalán, blog formában őszintén ír munkáról, sexről, az életéről. Szépségversenyen vezetett műsort, készül a karácsonyra. Interjúban mesélte el, mi történt vele, és hogyan érzi magát most. Ugyanaz az ember maradt, de van amiben mégis változott. Ez egy baráti, és őszinte, exkluzív interjú lett. Köszönöm neki.  

Mi a legjobb dolog most az életedben? 

Az, hogy élek. Ebben szerintem most benne van minden.

Mi a legnehezebb? 

Hogy nem vagyok a magam ura. Ez nekem nagyon nehéz.  Ha menni akarok valahova szólnom kell, jeleznem kell, bár a családom és a barátaim mindent elkövetnek, hogy örökmozgóságom kielégítsék. Az, hogy szinte folyamatosan szükségem van valamilyen szintű segítségre, ezt nem egyszerű elfogadni, de tudom, hogy ez egy ideiglenes állapot. 

Mi történt azon a napon, amikor minden megváltozott, mi okozhatta ezt?

Hogy, mi okozhatta ezt, nem tudom, de nem is érdekel, mi változna akkor, ha tudnám? Semmi, a lábam attól nem lenne meg. Ha arra gondolsz, hogy az orvosok szerint mi áll a hátterében a dolognak, akkor erre a válasz az, hogy valószínűleg a genetika. Ezt az oldalát nézve nem jó a genetikám, de másik oldalt nézve pedig nagyon is jó- Megtörtént, „mennem kell tovább, mert én nagyon is menni akarok tovább.”

Azon a napon én éppen dolgoztam. Délután még élőben bejelentkeztem az M1 Híradóba, egy temetőből. Fura az élet, de egy szalmaszál választott el, attól, hogy minden értelemben ez a helyszín legyen az utolsó életemben… egy temető… nagyon-nagyon fura az élet.

Majd hazamentem és délután lepihentem, majd kezdetét vette az „új életem”. Iszonyatos fájdalmak, görcsök és vesszőfutás az életemért. Szó szerint, mindenféle túlzás nélkül, míg a mentők nem érkeztek ki a barátaim masszírozták a lábaim, mindent elkövettek, hogy enyhítsék a fájdalmam. Aztán a klinikán számtalan vizsgálat,  és jöttek a műtétek, az első, a második végül a harmadik, amikor amputáltak, és ekkor tényleg kezdetét vette egy új élet.

Figyelmet és reményt adsz a hasonló helyzetben lévőknek, és azontúl, szerintem mindenkinek a blogoddal, a facebook oldaladdal. Nem nehéz ennyire közel engedni magadhoz bennünket? Miben segít neked, hogy érzed, remélem érzed, milyen sokan vagyunk veled, melletted?

Fantasztikus érzés, hogy ilyen sokan támogattok, velem, mellettem vagytok, és talán ezt soha, de soha nem tudom elégszer megköszönni, meghálálni, rengeteg erőt ad!

Úgy fogtam bele a blogba, ha csinálom, akkor full őszintén, mindenféle köntörfalazás nélkül és szerintem így tudok segíteni másoknak és magamnak is, ha a legbelsőbb dolgokat is elmesélem, leírom a lelkem minden zugának minden mozzanatát.

Soha, de soha nem gondoltam, hogy a blogom, az írásaim ennyi erőt tudnak adni más embereknek. Hihetetlen érzés. Pedig nagyon volt bennem egy tartás, hogy remélem senki nem azt hiszi, hogy „sztároltatom magam” ezzel a bloggal, persze vannak, akik ezt hiszik, de ők nem ismernek igazán, vagy épp nem, gondolnak bele, hogy ez miről szól. De életem egyik legjobb döntése volt ez a blog, magam, és mások miatt is.

Én magam is sokat tanultam tőled, tudom, hogy profi újságíró, híradós vagy, aki mindig lelkiismeretes végezte a munkáját. Tudtam, éreztem, hogy egyetlen percig sem fogsz tétlen maradni. Mi maradt meg a munkádból, hogyan végzed most?

Imádom a munkám, imádok tévézni, de korábban imádtam rádiózni is, de a TV a nagy szerelem. Fantasztikus kollégáim vannak, rengeteget érdeklődnek felőlem, mind a szegedi mind a budapesti kollégák, és nagyon jól esik, hogy más médiumoktól is sokan rám írtak, írnak, hogy mi újság velem, ez fantasztikus érzés. Jelenleg műsor vezetéseket vállalok, valamint előadásokat tartok, oda ahova hívnak.

Félre értés ne essék, én nem vagyok szakember, azért hívnak előadásokat tartani, - vagy én egyszerűen csak úgy hívom jó kis beszélgetéseket tartani- hogy amit a blogon keresztül üzenek azt személyesen is adjam át. Eddig ahol voltam, mindenhol nagy érdeklődés és siker övezte. Ezt gáz, hogy én mondom, de tényleg így volt.

Nekem legalábbis ez jött le.  Én pedig lubickoltam a szerepben, esküszöm…a későbbiekben elgondolkoztam rajta, hogy valamilyen terapeuta képzésen is részt vegyek, és rengeteg tervem van a bloggal is.

A jövőben is vállalok műsorvezetést, „beszélgetéseket". De mindenképp szeretnék visszatérni, oda ahova várnak vissza. Nagyon sokkal tartozok nekik! De szívesen kipróbálnám majd magam egyszer egy nagy volumenű élő show műsorban is. De hát melyik tévés nem? 

Egy biztos, hogy életem legnagyobb munkája hamarosan kezdetét veszi :ez pedig a rehabilitációm lesz, az út ahhoz, hogy ismét járjak, aztán mehet a meló is.

Mit adott neked ez a tragédia? Tragédia ez, vagy csak egy változás, hogyan hívod? 

Utálom, ha valaki azt mondja, hogy „Roli ez mekkora egy tragédia”..pedig hát az…akárhogy nézzük, mert a bal lábam térd alatt nincs meg… és kerekesszékben vagyok öt hónapja és újra kell tanulnom járni, és rengeteg mindennel jár ez.

Én mégsem mondtam ezt ki egyszer sem és nem is fogom. Ez egy helyzet, amit megoldok, mert megakarom oldani, mert élni akarok tovább, teljes életet. Ez egy helyzet, egy nagyon fura helyzet.

Máshogyan néznek rád az emberek?

Tök érdekes hogy barátaim, ugyanúgy néznek rám, mint  arra a barátjukra, akinek megvolt mindkét lába, attól, mert a lábam még most hiányzik, nem nagyon lettem más. Nem a lelkem, nem az érzéseim, nem a személyiségem halt ki, bár változott.

Az emberek pedig –bár nekem szerencsére nagy konfliktusaim, soha nem voltak emberekkel- még kedvesebbek lettek. Nyilván azok, ha véletlen valaki épp rám nyit egy ajtót ami előtt én épp elgurulok, nem győz elnézést kérni, és még közben mosolyog is. Régen max. annyi volt, hogy bocs, ne haragudj.  Ha a blog miatt ismernek meg, akkor pedig rendkívül kedves mindenki, amit ki is fejeznek egy –két jó szóval, bátorítással.

Olyan tabu  témákat is simán feszegetsz a blogon, mint a sex mozgáskorlátozottként, miért van erre szükség, prűdek vagyunk, vagy csak tájékozatlanok?

 Hát persze! Ez az élet része! Nem találtam nagyon, sőt talán egyáltalán olyan írást, ami arról szólna hogy a mozgáskorlátozottak és a szex. Pedig a napnál is világosabb, hogy érzéseink, vágyaink nekünk is vannak.

Amikor ezt a témát érintettem nagyon sokan rám írtak, hogy végre valaki mer erről írni, én soha nem voltam egy prűd faszi! Nekem nincsenek tabu! Ez is az életem része. Tudom, hol a határ, nem lesz kemény pornó soha a blogomon. Ennek nem is ez a lényege, hanem az érzelmek, a vágyak. Egy férfi és egy nő soha nem lesz attól kevesebb, mert kerekesszékben van, vagy épp műlábbal él! Ugyan már!

Nem titok rendkívül fura érzés volt ez nekem is, de nem érdekelt, és azt mondtam igen is leírom. Lehet, hogy ezzel is ebben a témában tudok segíteni másoknak, úgy tűnt igen. De egyébként, igen én azt gondolom prűdek vagyunk, vagy legalábbis nagyon sokan eljátsszák, hogy azok.

Mi a legnagyobb célod, álmod, vágyad? 

Boldogság. Nekem most ehhez az első út, hogy újra járjak, és a családom egészsége. Ugye milyen fura az élet? 

Ha ezt megkérdezted volna fél évvel ezelőtt, azt mondtam volna, hogy: az a vágyam, hogy a karibi térséget körbe utazzam egy gyönyörű nővel. Akkor is fixen mondtam volna, a családom egészségét. Most az, hogy járjak! Ami másoknak evidens az élete része, és persze a családom egészsége is nagyon fontos.

De mint mondtam: én imádok dolgozni, nagyon ki akarok teljesedni a munkámban, aztán jöjjön az a feleség és a gyerekek. Egyszóval legyek boldog!

Milyen lesz a karácsonyod?

Tuti bepárásodik idén a szemem. Bár volt már rá korábban is példa. Már most sokszor eszembe jut, ahogy hoznak-visznek a városban, hogy én ezt a karácsonyi forgatagot, mennyire imádtam és imádom persze most is, de most nem sétálok a karácsonyi vásárban, most nem én diktálok!

Most nem megyek ajándékok után, most semmi nem olyan mint volt, de így is kiveszem a részem a dolgokból. Imádom a karácsonyi készülődést,  fogok fát díszíteni,  sütni-főzni, persze mindezt segítséggel. De most ez van, nem akarok elmélkedni azon, hogy 32 évig lábbal álltam a karácsonyfa előtt!

Nyilván elfogok érzékenyülni, de nem fogom siratni magam, jól fogom érezni magam, remélem. Nekem most a lelkembe hoz ajándékot szerintem a Jézuska, valami egészen újat, nekem ezt meg kell tapasztalnom. 

Szerinted más ember lettél? 

Tuti más ember lettem. Alapvető személyiségem szerintem nem változott, de azért más vagyok, mint korábban. Például nagy marhaságnak tűnik, de bent voltam még a klinikán, és, hát volt időm gondolkozni, hogy én, hogy a fenébe vettem meg egy két bizonyos ruhadarabot, hogy vettem én fel, vagy éppen: hogyan állhattam le egy, két csajjal... Ez a része persze vicc, de tényleg más vagyok. Jobban kiállok magamért, jobban elmondom a véleményem, érzékenyebb, de még is sokkal keményebb lettem. 

Major Zsuzsanna, hírmenedzser