Európa-szerte tart képzéseket a miskolci akadémiatulajdonos

Szívesen tanulnak Dienes Attilától Dublintól, Svájcon át Szlovákiáig. Képzésein új szemléletet kaphatnak a cégvezetők, tanulhatnak, és kérdezhetnek, amikkel eljuthatnak a cégüket érintő legfontosabb problémák megoldásáig. 

20431316_681194332076356_5392153083365046037_n.jpg

szponzorált tartalom

Attiláról már itt is olvashattatok, amikor egy céges sikersztori kapcsán beszélgettem vele. Most újabb hírt hozok. 

Európa-szerte tartasz képzéseket, tréningeket, hol jártál már és hova készülsz?

Európa 20 országában jelen lévő Tape & Go ragasztószalagot gyártó cégnél tartottam képzést a vezetőknek.  Romániában az Eurocosmetic intim higiéniát gyártó cégnél is jelen vagyok, ahol teljesen együttműködve a vezetőkkel dolgozom együtt, és már három évre előre lekötöttek. Illetve most kaptam felkérést Szlovákiából, Svájcból, Dublinból, Erdélyből.

 31122800_2070861942928352_4163930742901964800_n_1.jpg

A következő képzés Nagymegyeren lesz, Szlovákiában, Vass István, a Business Booster Network tulajdonosának meghívására érkezel majd. Róla már itt is írtam. Miért a Robbanj be a köztudatba témát, címet választottad?

Van egy könyvem, pár hete jelent meg, aminek ez a címe és egy sikertörténetet ír le: egy olyan étterem történetét, ami bezárás előtt állt, sok-sok tartozással a háta mögött és mára nagy profittal és ismertséggel rendelkezik, amit közös munkával értünk el. A könyvben valós példákon keresztül mutatom be, hogy miként tud egy cég bekerülni az emberek fejébe.31230532_1637415216305955_743299792003661824_n.jpg

István egy igen alapos és gyakorlatias konzultáns, és elkötelezett abban, hogy igazi segédletet adjon a helyi cégeknek is. Ha egy cég tudja, hogy miként éri el, hogy berobbanj a köztudatba, akkor a következő előnye lesz a konkurenciához képest, amit a könyvemben fejezetenként is leírok. Először is, meg tudja találni és meg tudja tartani a munkaerőt. Mivel nekem a munkaerő megtartás a területem, és van egy olyan nézőpont, hogy a munkatársak viszik előre a cég jó hírét. Tehát, ha felismerjük, hogy a cégben a legnagyobb érték az ember, és elismerjük a munkájukat, akkor lesz motivációjuk és ők lesznek cég nagykövetei.

img_4056_1.JPG

István látja, hogy a körülöttem lévő cégek haladnak: elérik, hogy van profit és a vezetőknek több szabadidejük. Ezek konkrét eszközök, amit István hatalmas tudásával be tud vezetni a cégekbe. Nekem több mintacégem van, és úgy egészítjük ki egymást, hogy megmutatom, hogyan csináltuk - ezzel inspiráljuk a helyieket, hogy van remény egy jobb céget vezetni.
20429918_681194355409687_6004415405340268242_n.jpg

Miért égetően fontos a szlovák vállalkozásoknak, hogy halljanak a PR-ról ezen a​ képzésen?​

Van egy ​​​törvényszerűség: ami nem nő, az csökken. ​

Minden cég annyira tud fejlődni, amennyi tudása van jelenleg és valljuk be őszintén: az iskolákban keveset tanultunk arról, hogy miként kezeljük az embereket és tartsuk meg, hogyan váljon ismertté a cég. Ebből fakad, hogy kimerültségig dolgoznak a vezetők, mert a figyelmük a pénzen van és kialakul egy félelem, hogy ki tudják-e fizetni a számlákat és ha már van lóvé, akkor azért teper reggeltől estig, hogy megőrizze a vagyonát.

Én Amerikában is szereztem gyakorlatot a PR-ról, és azt figyeltem meg, hogy ha vannak eszközei egy szervezetnek, akkor halad, ha nincs, akkor pedig marad a józan paraszti ész, ami nagyon sikeres, de sajnos csak egy ideig. Például ha ezt a sorrendet követnék a cégek, máris eredményeket érnének el: első a PR, ezt követi sorrendben a marketing és értékesítés. Ezért égető, hogy aki fejlődni akar, az megtanulja a PR-technológiáját.

businessbooster_fb_event_cover-03.jpg

Mi az, amiben egyedi lesz az a ​képzés?

Ez nem előadás lesz, hanem valódi képzés. Ez azt jelenti, hogy pici elmélet egy olyan cég példáján keresztül, ahol bevezettük a Robbanj be a köztudatba-technológiát, és utána kőkeményen kidolgoztatom a saját cégére.  A 80 % gyakorlattal elérem, hogy használják, amit hallottak, ne csak olyan "tengi-leni" előadás legyen.

Mit jelent neked az, hogy Európa-szerte hívnak, hogy kapcsolatokat építhetsz, és hogy a tudásod így egyre szélesebb körben tudod átadni?

​Rengeteg energiát ad, mert leírtam magamnak azt a célt, hogy 10 év múlva azt fogom csinálni, hogy járom az országokat, és az ottani cégeknek segítek egy jobb és kényelmesebb életet élni azáltal, hogy ki tudnak jönni a cégükből és az önállóan is képes működni. Nincsenek véletlenek, mára ezt is elértem. Mindig tudatosan tervezem a jövőt és nagyon motivál, és nem a múlton merengek. Ezt látják az emberek és keresnek, hogy mindezeket ők is akarják a környezetükben.

Ehhez hozzá tartozik, hogy egyensúlyban tartom a munkámat önmagammal és a családdal. Nekem a család a legfontosabb! Anna szerelmemmel 28 éve teremtjük a házasságunkat, és Martin fiam 16 évesen megírta a NAGY LÓ-VÉ - Készülj fel az életre! című könyvét, Emma kislányom pedig az, aki irányít mindenkit a mosolygós szemével. Szóval hatalmas összhang van az életemben, és ezt adom át az embereknek.

 A nagymegyeri képzésre május 17-ig ITT lehet jelentkezni.

Major Zsuzsanna, hírmenedzser

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2913948972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

GiftHunter

 Vadássz ajándékokra mobillal, vagy csatlakozz vállalkozóként! Itt töltheted le:

Ha időjárás, akkor:

27_hu.png