Zsófi blogján és vlogján az önmegvalósítást és az egyediséget hirdeti #értékesötletek

Balogh Zsófi a Frog on Catwalk divatblogot vezeti, ami mellé egy évvel ezelőtt egy vlogcsatorna is társult. Posztjaiban és videóiban a divat világáról és az azt érintő különböző témákról tudhatunk meg többet, emellett találkozhatunk egyedi outfitekkel, sminktermékekkel és még utazásnaplóval is. A vlogger-blogger sajátos stílusával arra buzdít, hogy merjünk kísérletezni és megtalálni önmagunkat, illetve azt a stílust, amit igazán magunkénak érzünk.

nevtelen_11.png

Mi volt a legértékesebb ötleted?  

Balogh Zsófi, blogger, vlogger, Frog on catwalk: Kicsivel több, mint egy éve jött az ötlet, hogy én egy divattal foglalkozó blogot szeretnék indítani. Közeledett az egyetem vége és elérkezett az életemben az a szakasz, amikor már tényleg döntenem kellett arról, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben. Az addigi terveimnek és elképzeléseimnek teljesen ellentmondva kijelentettem, hogy én a divatvilágban szeretnék elhelyezkedni, úgy hogy közben azelőtt nem nagyon mutattam különösebb érdeklődést ez iránt a téma iránt.

A blogom nem is annyira a divatról, sokkal inkább a személyes stílusról szól. Az elsődleges célom, hogy végre kialakítsak magamnak egy önálló és saját stílust, hogyha belenézek a tükörbe, akkor tényleg önmagamat lássam viszont. A blog ebben nyújt nekem segítséget.

Emellett szeretném bebizonyítani az embereknek, hogy a stílusosság nincs szoros összefüggésben a pénzzel. Anélkül is lehet valaki divatos és jól öltözött, hogy több tízezreket szórna el a ruháira és kiegészítőire. Elkötelezett híve vagyok az újrahasznosításnak és a turkálóknak is. Ezt a rajongásomat pedig nem rejtem véka alá.

A blogot egy mellette párhuzamosan működő youtube csatorna is erősíti, aminek kiépítésébe még csak most kezdtem bele. Már több éve motoszkált a gondolat a fejemben, hogy el kéne indítani egy youtube csatornát is, hiszen sok-sok éven át vezettem blogot és úgy éreztem, itt az idő, hogy egy magasabb szintre lépjek.

Sokat lehetne azon vitázni, hogy a blog vagy a vlog jobb-e, de személyes tapasztalatom szerint, ha valaki több emberhez akarja eljuttatni a mondanivalóját, akkor vlogolni kell, mivel ez a műfaj sokkal nagyobb népszerűséget élvez. Ellenben viszont nehezebb is és sokkal kegyetlenebb világ.

 shfh.png

Hogyan építetted fel?

Az elmúlt egy évet azzal töltöttem, hogy kísérletezgettem és kerestem a hangomat. Igaz, hogy a több éves blogger tapasztalatom adott valamiféle iránymutatást, de korántsem volt elegendő, hiszen egy teljesen új világba csöppentem, amikor neki kezdtem a stílus blogom vezetésének.

Az elején sokszor kudarcba fulladt a próbálkozásom, borzalmas képek és silány minőségű bejegyzések lettek legtöbbször a végeredmény. A youtube csatornára többnyire unalmas és elcsépelt videók kerültek fel, amit szinte minden más tucat vlogcsatornán meg lehetett találni.

Arra tökéletesek voltak ezek a videók, hogy gyakoroljak és ráébredjek, hogy ez abszolút nem az a vonal, amit én követni szeretnék. Szóval letöröltem mindent és eldöntöttem, hogy tiszta lappal indítok. Ekkor határoztam úgy, hogy a továbbiakban angolul fogom vezetni a blogot.

Sok időbe került rájönni, hogy mit is szeretnék mondani az embereknek, de most hogy megtaláltam az irányvonalat, úgy érzem egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy elmondjam mindazt, ami bennem van. Rengeteg dolgot szeretnék még megosztani az emberekkel a divatvilágról, a saját stílus kialakításának nehézségeiről, önmagunk és mások elfogadásáról. Szeretnék inspirálni másokat arra, hogy merjenek kiállni a sorból, levetni a társadalom által rájuk ruházott béklyókat és legyenek végre önmaguk.

rgeergeg.png

Mi a legnagyobb álmod?

Mindig is szerettem volna valami nagyot és valami maradandót alkotni, ami hatással van az emberekre. Ha van olyan, akiben el tudok indítani valamit, gondolkodásra és változásra tudom késztetni, akkor máris sikerrel jártam és egy lépéssel közelebb kerülök én is ahhoz, hogy megvalósuljon az álmom.

sgfgsg.png

Mit tanácsolsz azoknak, akik most indulnak el az útjukon?

Legyetek kitartóak! Az elindulás nehéz és valószínűleg borzalmas dolgok fognak a kezeitek közül kikerülni, de ez természetes, hiszen még a legprofibbaknak is nagyon sokat kellett tanulniuk és gyakorolniuk ahhoz, hogy most ott legyenek, ahol épp vannak. A legfontosabb viszont, hogy ne keseredjetek el és ne adjátok fel!

Sok idő és kudarc kell ahhoz, hogy az ember megtalálja a saját hangját, és rájöjjön, hogy mi az, ami majd őt mássá teszi a többieknél. Viszont utána sincs semmi garancia arra, hogy az emberek megértik azt, amit mondani szeretnénk. Lehetünk bármennyire jók, mindig lesz olyan ember, aki hibát talál bennünk. Viszont sose engedjük azt, hogy a negatív vélemények eltérítsenek minket a céljainktól. Balogh Zsófi, blogger, vlogger, Frog on catwalk 

 



 

Fényképek: https://frogoncatwalk.com

Az interjút Benedek Rebeka Viktória készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8312674935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

GiftHunter

 Vadássz ajándékokra mobillal, vagy csatlakozz vállalkozóként! Itt töltheted le:

Ha időjárás, akkor:

27_hu.png