A játék a személyiségfejlődésnek az egyik legjobb és legfontosabb eszköze– Interjú az IttésMost társulattal #értékesötletek

Körbe állunk, furcsa hangokat adunk ki, miközben a gátlások fokozatosan eltűnnek, egyre több arc fakad mosolyra. Lassan rájövünk, az improvizáció egyszerűbb, mint képzeltük. Az ITTésMost társulat Nyitott Műhely színjátszóját a különleges és vidám játékok teszik egyedivé. A társulat két tagjával, Horváth Veronikával és Horváth-Töreki Gergellyel beszélgettünk.

20399484_10154879970322709_2101656849_o.jpg

 Koncz-Kiss Anikó fotója

Hogyan építették fel az IttésMost Társulatot?

Gergő: Öt vagy hat éve, 2010-2011 környékén alakult meg, egy roppant egyszerű módon. Sokat szinkronizálok, ezen keresztül ismerkedtem meg Várnai Szilárd színművésszel, aki megrendezett nekünk egy kortárs, négyszereplős darabot. Miután ez elkészült, meg nem mondom honnan, de az az ötlete támadt, hogy impró színházat kellene csinálni. Jobban mondva vacsoraszínházat, ami azt jelenti, hogy a gasztronómiát ötvözzük az improvizációs színházzal. Vagyis két, három fogásos vacsoraélményben van része a vendégeknek, és a fogások között, közben improvizálunk a nézői ötletek alapján, ahogyan ezt dramaturgiailag föl lehet építeni. Ez gyönyörűen működött Szilárd vezetésével, körülbelül egy évig.

20272197_10154867899842709_1126279922_n.jpg

Később ő kiment Németországba, de megbízott azzal, hogy vigyük tovább ezt a dolgot, mert jó kezdeményezésnek tartja. Sok minden történt az elmúlt öt évben. Sok ember jött és ment. Volt egy időszak amikor a társulatot Farm 11-nek hívták. Most ott tartunk, hogy teljes a paradigmaválás van. A társulat eredeti felállásából én maradtam. Illetve Mohácsi Nóra kolleginám, aki másfél évvel a megalakulás után csatlakozott. Természetesen voltak a társulat életében mélypontok is, de ezeken átlendültünk.

Horváth Veronika: Viszont most egy viszonylag fix csapat van szerencsére.

20251020_10154867899817709_729450532_o.jpg

Mióta van a ti Nyitott Műhely-etek? Miben különböztök a színjátszó szakköröktől?

Veronika: A színjátszó szakkör más, mint a Nyitott Műhely. Ott jellemzőbb, hogy egy kötött szöveget kapnak a játékosok, és egy fix előadás bemutatásával foglalkoznak. Általában a színjátszóról ez jut eszébe az embereknek. Ezért fontos, hogy a mi programunkat ne színjátszónak nevezzük, mert nem akarjuk azt a képzetet kelteni az emberekben, hogy mi bárkitől azt várnánk, hogy fölálljon a színpadra, és ott elkezdjen színészkedni.

Gergő: Így van, ne az a gondolat szülessen meg bárkiben is, hogy ez valamilyen szintű színészképzés. Én impró színészképzésnek merném mondani, de rendes színészképzésnek semmiképp. A Nyitott Műhely számomra azt jelenti, hogy az alkalmazott színpadi improvizációs technikákon keresztül az emberek fejleszthetik a személyiségüket. Aki kicsit jobb kedvre akarja deríteni magát, vidám pillanatokat kíván átélni egy jófajta közösségben, az itt ezt megélheti. Számomra ezt jelenti a Nyitott Műhely. Emellett azt is, hogyha valaki valamilyen szinten kacsintgat a színpad felé, és van benne annyi exhibicionizmus, hogy akár játszana nézők előtt, akkor megteheti. Ezért is nevezném a résztvevőket inkább improvizációs színésznek, vagy impró játékosnak.

A Műhely egyébként 2015 tavaszán indult el azzal a céllal, hogy a társulatnak szerezzünk némi anyagi alapot. Ezért több ember támogatásával kitaláltuk, hogy ha már mi foglalkozunk színházzal, színészettel, illetve az improvizációval, akkor ezt a tudást próbáljuk meg átadni, és a résztvevőknek jó élményeket szerezni. Amikor voltak hullámvölgyeim, és abba akartam hagyni, a visszajelzések adtak erőt, az, hogy ezt szeretik, ezért folytatni kell. Tehát azóta, vagyis másfél éve tart.

20292318_10154879970017709_1655892107_n.jpg

Veronika, ahogy játszottunk, megfigyeltem, hogy az egyes játékok után megkérdezed a játékosokat, hogy hogyan érezték magukat, mik voltak a benyomásaik. Az ilyen jellegű kérdések a Nyitott Műhely „tanítási” részét képezik?

 

Veronika: Én azt gondolom, ha játszunk egy játékot, akkor annak a belső működési mechanizmusait is akkor tudjuk igazán megérteni, ha utána reflektálunk arra, amit megéltünk. Ez az egyik oka a kérdéseknek. Ezek valós kérdések, hiszen nem tudhatom, hogy a másik ember hogyan éli meg. Az egy dolog, hogy bizonyos játékokat ismerek, és meg tudom mutatni embereknek, de én sem tudom a többit. Nem gondolom, hogy én valami tudás birtokosa lennék, ilyenkor egy közös gondolkodás történik, amely módszert valamilyen szinten a drámapedagógiából hozom. De azt gondolom, hogy így tudunk egymástól a lehető legtöbbet tanulni, és így nem az történik, hogy valaki fölülről megmondja, hogy „ez a játék erre, vagy arra jó”. Ehelyett együtt tudunk valamilyen konszenzusra jutni.

Gergő: Ez elképesztően izgalmas élmény trénerként is. Nekem ugyanannyit, hanem többet tanítanak ezek a játékok, és ezek a visszajelzések, mint a játékosoknak. Nyilván van egy elképzelésem, hogy egy-egy játék mire való és mire jó, de mindamellett látom azt is, hogy a játékosok is felfedezik menet közben, hogy mire jók. Fantasztikus érzés, hogy a játék mit hozhat ki egy emberből.

Veronika: Minden egyes tréningből mást tanul az ember, még akkor is, ha ugyanazt a tréninget megtartom több csoportnak. És mást visznek belőle haza a játékosok is. Mindenkinek más lesz belőle a fontos. Szerintem, amellett hogy fontos cél az is, hogy jól érezzük magunkat és jót játszunk, és az improvizációval ismerkedjünk, a játék a személyiségfejlődésnek az egyik legjobb és legfontosabb eszköze. Ezt pedig valamiért az emberek felnőtt korukban valahogy elfelejtik. Pedig játszani mindenki tud és szeret!

Ez pedig ügye lehet így, az egész társadalomnak, meg az egész emberi létezésünknek. Van egy ilyen gondolat is az színjátszónk mögött, hogy ezeket a dolgokat valahogy tudatosíthassuk. Nem lesz mindenkiből improvizatőr, vagy nem fog mindenki mindig ezzel foglalkozni, de mondjuk lehet itt kapni olyan értékeket, amikkel később magabiztosabban fogadja a verbális jelzéseket, kódolja őket. Szerintem a Nyitott Műhely erre  is alkalmas.

Az interjút Berkes Márton készítette. Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2912674955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

GiftHunter

 Vadássz ajándékokra mobillal, vagy csatlakozz vállalkozóként! Itt töltheted le:

Ha időjárás, akkor:

27_hu.png