Hoztuk a formát, köszi! #értékesötletek

A blog harmadik hetének összefoglalója következik. Szintet léptünk.giphy_1.gif

A blog életének harmadik hetében máris szintet léptünk. A kezdeti hatalmas lendület, amit tőletek is visszakaptunk a második hétben sem fogyott el, sőt, tovább pörgetett bennünket a harmadikba. Hétfőt két tünemény csajjal, és az ő nagyon szuper céljuknak bemutatásával kezdtük. Gréti és Anikó a Pindúr&Pandúr Színházról mesélt nekünk. Bemutattuk a Forgatós Táncegyüttest, így került képbe nálunk a tánc és színház is. A hét újdonsága, hogy az interjúk között teret adunk olyat tehetségeknek, akikről talán még alig hallott valaki. Tibi például azzal lopta be magát a szívünkbe, hogy versbe szedte a törit. 

woman-591576_1280.jpg

A legnépszerűbb cikkünk a kiszombori Baranyi Csaba és családja vállalkozását bemutató anyag lett. Rengetegen osztottátok, és sokan írtatok ránk, valamint rá is. Látszik, hogy komolyan mérhető likeszámban, ha valakiről nálunk olvasnak. Éppen ezért tüntetjük fel minden interjú végén az elérhetőségeket. 

image11.JPG

Egy szívünknek nagyon kedves termék, a Herbatea Manufaktúra jelent meg nálunk. Ulicsák Tamás mesélt nekünk a méltán népszerű termékről. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy megjelennek nálunk, sőt az oldalsávban egy bannert is kaptak, hogy bármikor eljuthassatok hozzájuk. Érdemes szétnézni a webshopjukban. Kedvencünk a Derűs Ébredés és a Frissülj fel, a Lélekmelegítő, a gyógynövényes szirupok és fűszerek is nagyon fincsik.

Szombaton még közelebb kerültünk egymáshoz. Öninterjú következett: Itt olvashatjátok.  Úgy gondoltuk, fontos, hogy értsétek, érezzétek mi a célja az oldalnak, és, hogy legyen egy arca is a többi interjúalany mellett. De plusz öröm, hogy ezzel felkerült a szolgáltatás listára az online kommunikáció.

 image4.JPG

Összefoglalva a hetet:

  • Szokolya és Kiszombor is fenn van az Értékes Ötletek térképén. Budapest,Szombathely, Mezőtúr, Szeged, Makó mellett.
  • Átléptük facebookon a 400-as likeolószámot. Nagyon várjuk az 500-ast. 
  • A facebookon több mint 11 ezren láttátok Dani levendulatermesztésről szóló anyagát, ez a rekordunk. Őt Brigi, majd Limara követi.
  • Ami nagyon kiemelkedő, hogy rengeteg találat mutat az oldalra, így nagyon sok helyről eljutnak hozzánk, és természetesen azokhoz, akiket bemutatunk. Varázslatos. 

image6.JPG

  • Köszönjük, hogy ilyen aktívak vagytok megosztásokkal, likeokkal. Ez nekünk segítség a népszerűsítésben. Olyan, mintha közösen promóznánk az oldalt. Köszi!!!
  • Látjuk azt is, hogy a héten átlagosan 300-400-an vagytok a blogoldalon, naponta. Stabilan, szépen szinte minden órában érkezik olvasó. A legjobb, hogy visszaolvastok anyagokat. Tehát, nem csak azt a cikket, olvassátok, amire érkeztetek, hanem szétnéztek. Így folyamatosan növekszik a korábbi cikkek olvasottsága is. 
  • Összesen 23.000 lapletöltésnél járunk a 3. héten. A legerősebb napon ez a szám 4483 volt. 
  • A mobil átvette a vezetést. Most már mobilról olvastok a legtöbben. Ezért is jó, hogy a cikkek kifejezetten olyan formában készülnek, hogy élvezetesen tehessétek ezt. Második helyen a facebookról érkeztetek a legtöbben, harmadik helyen az Index szerepel. Tudjátok, a blog.hu rendszer az Index alatt fut, így ha felkelti egy anyag a szerkesztők figyelmét kiteszik. Ez sokat jelent. Köszönjük a lehetőséget.

Nélkületek ez nem sikerült volna. Maradjatok velünk továbbra is, gyertek olvasni minden reggel, minden este kilenckor pedig a facebook oldalunkon osztunk meg egy hasznos tanácsot. Tovább építjük ezt, hamarosan jönnek az új tartalmak. :) 

Major Zsuzsanna, majormedia.hu

Likeold facebook oldalunkat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8412447249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

GiftHunter

 Vadássz ajándékokra mobillal, vagy csatlakozz vállalkozóként! Itt töltheted le:

Ha időjárás, akkor:

27_hu.png